Sérüléstől a javításig

Fontos tudni, hogy nagy kockázatot vállalunk azzal, ha halogatjuk a kőfelverődés javítását, mert elég egy kátyú, vagy egy féloldalas parkolás, vagy akár egy hőingadozás, ami továbbrepeszti a sérülést. A megsérült szélvédő javítása ugyan esetenként minimális rizikóval jár, de nincs veszíteni valónk, mert így elkerülhetjük a szélvédő cseréjét, ami a javítás hiányában biztosan be fog következni.


Szélvédő javítás vagy szélvédő csere?

Szerencsére az esetek többségében még menthető az autó szélvédője, és nem kell azonnal a szélvédő cseréhez folyamodnunk. Az, hogy mikor kell egy szélvédőt cserélni, az nem csak a sérülés nagyságától, hanem a milyenségétől is függ.

Például egy nagyobb kagylós kőfelverődés, akár egy 200 Ft-os nagyságú vagy annál nagyobb is, még egészen szépen javítható. Persze egy ilyen méretű sérülés biztosan látszani fog javítás után is, ezért érdemes aszerint is mérlegelni, hogy hol helyezkedik el a szélvédőn és ott mennyire zavar minket a továbbiakban. A legtöbb esetben biztonsággal javítható és ritkán reped tovább javítás után, de persze vannak olyan mértékű sérülések, aminél nő a kockázat. Ezt egy becsületes szakember az elején közli az ügyféllel, és még mindig tudunk mérlegelni, szembe állítva a szélvedő cseréjének az árával, eldönteni a szakember segítségével, hogy adjunk-e esélyt a javításnak és ezáltal eredeti szélvédőnknek, ami szintén nem utolsó szempont. Azért szerencsére az a tapasztalat, hogy megfelelő szerszámokkal, szakértelemmel és jó minőségű ragasztóval a legtöbb kőfelverődés javítható. Fontos, hogy időben forduljunk szakemberhez, aki ellát a megfelelő tanácsokkal és megjavítja a sérült szélvédőnket. A véleményem az, hogy amíg lehet addig javítassuk ki a kőfelverődést, hisz sajnos sosem lehet tudni, hogy mikor kapjuk a következő kavicsot az autó üvegére, és akkor az nagyon rosszul tud érinteni, ha épp előtte cseréltettük, és újabb serülés keletkezik a szinte új, 1-2 hónapos vagy akár napos szélvédőre, amit nem kevés pénzért cseréltettünk ki. Nem lehet évente szélvédőt cserélni, és van akinek évente kétszer akár háromszor is javítani kellett a szélvédőjét. Ezért azt gondolom, hogy első lépésként, érdemesebb a javítást eszközölni.

Viszont a szélvédő repedése egy érzékenyebb pont. Ebben az esetben érdemesebb cserén gondolkodni, mert a repedés javitása ritkán jelent, hosszan tartó megoldást. Vannak eszközök, technikák, amik a repedés mértékétől függően segíthetnek némileg eltolni a költséges szélvédő cserének az idejét, rövidebb vagy esetenként akár egész hosszú időre is. Ez is függ a sérülés szennyezettségétől, szakember által használt anyagoktól és a sérülés milyenségétől és méretétől. Egyeztetni kell a sérülés nagyságát, ezen felül hogyan keletkezett pl. kőfelverődés okozta, vagy egy sérülés a karosszériában, ami feszületet okozhatott az üvegben, vagy csak nagy hőhatására pattant el stb. Ezeket néhány perc alatt lehet egyeztetni és utána tudok segíteni a döntésben, tanácsot adni a tapasztalataim alapján.

További segítség a kérdéseivel kapcsolatban az alábbi linkre kattintva érhető el:

Cseréltessek, vagy javíttassam meg a szélvédőmet?



Fűtőszálas, solar szélvédők javítása

Javítást el tudunk végezni fűthető és solar szélvédőkön is. Az utóbbi a hővédős solár üveg javítása annyiban tér el a hagyományos üvegektől, hogy ha a hővédő fólia is sérülést szenvedett, akkor a javítás végeredménye esztétikailag nem lesz olyan szép, mint alap esetben, de ugyanolyan biztonsággal javítható.

Fűtőszálas szélvédő esetén nem igen van lényeges eltérés a javítás során. A különböző sérüléseknél nagyon változó az, hogy mikor reped tovább, vagy lesz akár menthetetlen, mert olyan mértékű a kár.

A fűtőszálas szélvédő javítással kapcsolatban az alábbi szövegre kattintva találhat bővebb információkat:

Fűtőszálas szélvédő javítása

Több tényező is befolyásolja a javítás sikerességét, például a sérülés fajtája, például hogy kagylósérülés, vagy annak változata és van-e benne mikro repedés, ami bármikor megindulhat. Vagy például csillag alakú sérülés, ami önmagában is nagyon sok veszélyt hordoz, vagy a csillagvonal, ami már olyan jellegű és mértékű sérülés, amihez különösebb erőhatás sem szükséges, és máris megtörtént a nagyobb baj.

Továbbá a kavicsfelverődés elhelyezkedése sem másodlagos veszélyforrás, mivel minél közelebb helyezkedik el az autó kasznijához, az autóüveg keretéhez, annál nagyobb az esélye, hogy a repedés, egy kisebb mikrorepedés az üveg széléig kiszalad. A szélvédő szélein a legnagyobb a terhelés az üvegre nézve, ezáltal könnyedén utat talál magának a repedés, hiszen ott a legerősebb a feszület az üvegben. Ez körülbelül az üvegtől számítva tizenöt centiméter. Ez az a határ, ahol már a sérülés nagyobb terhelést kaphat, függően a szélvédő fajtájától is. Gondolok itt arra, hogy esetleg egy korábbi szélvédő csere után, már egy utángyártott szélvédő lett az autóba beszerelve, és függ a cserélt autóüveg beszerelésének minőségétől is.


De ha időben cselekszünk, vannak jó híreink is :)

Az esetek többségében sikeresen javítható a kőfelverődés, ezért minél előbb végeztessük el a javítást. Érdemes velünk felvenni a kapcsolatot, megnézetni szakemberünkkel szélvédőjét, ezzel elkerülve annak az esetleges cseréjét, igen magas költséget vonva maga után. A kőfelverődés javítása után a szélvédő szerkezeti erőssége ugyanolyan mértékű, mint sérülés előtt. Nem gyengül, nem veszít stabilitásából. Mobil szélvédő javítást 7900 Ft-tól vállalunk!



Hogyan működik egy kőfelverődés javítása?

A szélvédő javítást a piacon kapható egyik legmodernebb eszközeinkkel végezzük. A vákum tecnológia és az 1 bar nyomására képes injektor, továbbá a különbőző sűrűségű ragasztóink lehetővé teszik, hogy a legkisebb repedésekbe is eljusson a kötőanyag.

Itt egy rövid videó a javítás menetéről: https://youtu.be/L1zzuAmpPZA 


A javítást azzal kezdjük, hogy felmérjük a szélvédő sérülést egy helyszíni szemlével, vagy fénykép alapján (lehetősége van írni és fotót küldeni a sérülésről a chat ablakban a képernyő alján). Egyeztetés után, azonnal megkezdjük a javítást. 



Első lépés, hogy megtisztítjuk a sérülést egy előfúrással, amivel egyben utat nyitunk a ragasztónak. Majd a sérülés fajtájától és méretétől függően megválasztjuk a megfelelő ragasztót. Ezután a speciális eszközünkkel, 1 bar nyomással fokozatosan belepréseljük a ragasztót ügyelve arra, hogy a repedés ne haladjon tovább. Ezalatt folyamatosan kalibráljuk a nyomást, addig folytatjuk a préselést, míg minden repedésbe teljesen el nem jut a ragasztó.



Miután a ragasztó minden repedésbe eljutott, UV fény segítségével megszilárdítjuk. Ha ez meg van, lefedjük egy fedőgyantával, melynek az átláthatósága megegyezik a szélvédőjével. Majd utolsó lépésként felpolírozzuk a sérülés helyét, és ezzel készen is van a javítás.



Igen! Ennyire egyszerű! De csak ha azonnal, időben lépünk, közvetlen azután, miután már megtörtént a baj. Éppen ezért nem győzzük hangsúlyozni, milyen fontos, hogy felkeressünk egy szakembert, mert minél később szánjuk rá magunkat a javításra, annál nagyobb lehet a kár, és ezzel nőnek a költségek, arról nem is beszélve, hogy bármikor egy cserénél találjuk magunkat, és akkor sajnos az árak az egekbe szöknek. Továbbá nem elhanyagolható előnyei mobil kiszállás szolgáltatásunknak, hogy időt, energiát és pénzt spórolhatunk magunknak.


Korán sötétedik? Este is javítunk!

Szélvédő javítást sötétedés után is meg tudjuk csinálni, ami főleg a téli időszakokban lényeges, ahol már a nappali időszakok rövidülnek. Sokan vannak, akik csak a késő délutáni órákban tudnak időt szakítani a szélvédő javításra, de ez nálunk nem jelent gondot, mert az esti órákban a szélvédőt meg tudjuk világítani a képen látható módon. Így tökéletesen javítható a szélvédő sötétedés után is.


Repedés javítása

Természetesen lehetőség van a repedés javítására is. Itt, ha kőfelverődésből indult el a repedés, akkor célszerű azt is kijavíttatni, mert könnyen lehet, hogy egy újabb repedés indulhat el belőle.

Az ilyen sérüléseknél fontos, hogy előbb a repedés végének a megfúrásával kezdjük, hogy ne tudjon tovább haladni. Fontos a prémium minőségű szerszám, és a szakértelem, mert például nem megfelelő fúrószárral (esetleg kopott), feszítjük a szélvédőt, hogy bele tudjunk fúrni. Ez pont azt eredményezi, hogy egy pillanat alatt akár 10-20 centit is halad a repedés. Továbbá fontos, hogy pontosan fúrjunk, mert elhaladhat mellette a repedés, kikerülheti, vagy áthaladhat a furaton, és fúrhatunk újabb és újabb lyukakat a szélvédőre. De a minőségi munkával eltolhatjuk a költséges szélvédő cserét és időt nyerünk magunknak. Persze az, hogy egy adott repedés javítható e, annak számos befolyásoló tényezője lehet. Hívjon bizalommal, és szívesen látom el Önt szakmai tanácsokkal, és segítek dönteni, hogy érdemes e javítani az adott sérülést a szélvédőjén, vagy javasolt a csere.


A Kőfelverődés elleni fóliával ellátott szélvédő javítása

Vannak sajnos olyan esetek, mikor a fólia nem jelent elég hatékony védelmet a kavicsok ellen, és egy-egy kő a védelem ellenére is sérülést okoz az autó szélvédőjén. Hogy mennyire hatékony egy fólia azt nem lehet tudni, ami biztosan tudunk, hogy nem ritkán szorulnak javításra az azzal ellátott üvegek is. Persze ez nem jelenti azt, hogy előtte nem védte meg a szélvédőt számos kavics becsapódásától!

Fontos tudni, hogy ezek a szélvédők is szépen javíthatóak, a fólia ellenére is! Ilyenkor sajnos a fólia előbb vagy utóbb a becsapódás mentén biztosan fel fog levegősödni, be fog jutni a sérülés mentén a szennyeződés és a nedvesség is, és le kell venni a szélvédőről, mert zavaró lehet. Bár ez attól is függ, hogy hol sérült meg, mennyire van zavaróan a látóterünkben a sérülés a fólián.

A javítás menete nagyban nem tér el a megszokottól, talán annyiban, hogy ügyelni kell arra, hogy a ragasztó ne jusson be a fólia alá. De erre is megvannak a megfelelő technikák, eszközök.

Bővebben a fóliáról és a javításról az alábbi linken olvashat :

https://szelvedo-javitas.blogspot.com/2023/05/a-kofelverodes-elleni-foli-szelvedore.html


Kerámiával kezelt szélvédő javítása

A kerámiával kezelt szélvédő javítása nem sokban tér el azoktól, amelyek nincsenek ezzel kezelve. Ezzel kezelt szélvédők kőfelverődése is javítható!A szélvédő javítás szinte ugyan úgy történik, mint normál esetben, ha szükséges kissé meg kell tisztítani a javítandó felületet, majd a bemeneti nyílást meg kell csiszolni, majd azon keresztül bele kell préselni a megfelelő sűrűségű ragasztót a megfelelő nyomással, hogy feltöltsük az összes repedést és mikrorepedést is.

Fontos, hogy miután megkaptuk a kőfelverődésünket, semmiképpen ne menjünk kerámia kezelésre az autónkkal, mert azzal a repedésekbe be fog jutni a bevonat, és a ragasztó képtelen megragadni a felületen! Sajnos miután bejutott nem lehet kitisztítani a sérülést. Ha a sérülés előtt kapott kerámia kezelést az autó üvege, akkor is előfordulhat, hogy mikor használjuk az ablaktörlőt esőben vagy csak tisztítás céljából, egy idő után a nedvességgel bele mossuk a kerámiát, ahogy kopik le a szélvédőről. Sajnos ez is nehezíti a ragasztó tapadását a felületen. Persze egy idő után a kerámia is megkopik, így a javítás sikeressége attól is függ, mikor kaptuk a kavicsot a kezeléshez képest. Többször volt alkalmam kerámiával kezelt szélvédőt javítani és eddig egyszer sem jelentett gondot a javítása, és tartósan szépen sikerült megjavítani, megmenteni a szélvédőt.


Kerámia bevonnattal rendelkező szélvédő javításával kapcsolatban tovabbi info az alábbi linkre kattintva elérhető:

https://szelvedo-javitas.blogspot.com/2023/05/keramiaval-kezelt-szelvedo-kofelverodes.html


Tovabbi érdekességet itt talál a szövegre kattintva  a szélvédő felépítésével kapcsolatbana a sérülések tekintetében:

Szélvédő felépítése


Honnan tudjuk meg, hogy egyáltalán kell e javítani egy adott sérülést, vagy csak esztétikai probléma? Azt lehet orvosolni?


Miután a kőfelverődés sérülést okozott a szélvédőnkön, sokszor laikusként nehéz eldönteni, hogy az adott sérülést javítani kell vagy sem. Abban a szerencsés esetben, ha egy kőfelverődés csak felületi érülést okozott a szélvédőnkön, akkor nincsenek benne repedések, amiket tölteni kellene. Ebben az esetbe a kavics, csak egy mély horzsolást okozott az üvegen, ami ugyan nagy bosszúságot okozott, de szerencsés esetben csak esztétikai probléma. De mivel a repedések igen aprók lehetnek, így érdemes megnézetni egy szakemberrel, mert a hő hatására nyáron, vagy a hideg idő beálltával télen könnyen elrepedhet az üveg. Ha viszont csak felületi a sérülés, horzsolás, akkor azt is igény szerint meg lehet javíttatni, valamelyest el lehet tűntetni azt, és legalább látta egy szakember, így biztosan nem fog tovább repedni.

Lehetőség van képet küldeni a weboldalamon található bármelyik elérhetőségemre! Csak annyi a dolga, hogy lefotózza, mellékel egy telefonszámot és én szívesen segítek a kérdésben. Ezzel rengeteg időt spórolhat, és hamar megoldást találunk a problémára!

Ahhoz, hogy a kép éles és használható legyen, segítséget ad az alábbi link, ami az én blogomra mutat. Itt néhány lépésben a leírtak alapján, könnyedén elkészíthető az éles, használható kép!

https://szelvedo-javitas.blogspot.com/2022/12/hogyan-keszitsek-fotot-serulesrol.html